dr Jäckel Márta

1981-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. 1986-ig honvédségi alapellátásban dolgoztam, általános orvostanból szereztem meg az első szakvizsgámat. Ezt követően a Honvédkórház Patológiai osztályára kerültem, ahol 1994-ben szakvizsgáztam patológiából, majd 1996-ban honvéd és katasztrófaorvostanból. 1997-től 6 éven keresztül a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Pathologiai Intézetében dolgoztam. Az elektronmikroszkópos laboratórium vezetése mellett magyar és angol nyelven oktattam a medikusokat, 2002-ben citopatológiából szakvizsgáztam.

Dr Jackel Márta

Bemutatkozás

2003 óta ismét a Honvédkórházban dolgozom, 2007 óta osztályvezető főorvosként. 2006-ban Ph.D fokozatot szereztem, a disszertációm tüdőpatológiai témájú volt. 2010-ben a Szent István Egyetem Gazdasági és Társadalomtudományi Karán egészségügyi szakmenedzseri diplomát kaptam. A Medserv Kft munkatársa vagyok 2007 óta. Igazságügyi orvosszakértőként is dolgozom 1996 óta. Ebből adódóan szabadidőmben szivesen olvasok krimiket is. Tagja vagyok a Magyar Pathologusok Társaságának, a Magyar Tüdőgyógyászok Társaságának, az International Academy of Pathology Magyar Divíziójának, ahol vezetőségi tag is vagyok. Három hosszabb külföldi tanulmányúton vettem részt: Németországban kétszer 3 hónapot töltöttem, Minnesotában egy évig dolgoztam kutatóorvosként. 2008-ban Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt elismerésben részesültem. Hobbim a kertészkedés. Három gyermekem van, jogász, informatikus és gyógyszerészi végzettségűek.

Publikációk

Szerkesztett könyvben cikkek

  •  Jäckel, M.,  Kerényi, T.: Rostos porok légzőszervi hatásai
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IV. kötet, 58-60. 1994.
  • Szathmáry, J., Jäckel, M.,  Kerényi, T.: Környezeti faktorokkal kapcsolatba hozható időskori tüdőelváltozások
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IV. kötet, 160-162.1994.
  • Adamis, Z.,  Kerényi, T., Jäckel, M., Tátray, E.,  Ungváry, Gy.: Azbeszt és azbesztpótló szerek gyulladásos marker vizsgálata
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IV. kötet, 4-6. 1994.
  • Kerényi T., Voss, B.,  Müller, K-M.,  Jäckel, M.: Azbesztpor által előidézett hörgőelváltozások
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IV. kötet, 69-72. 1994.
  • Kerényi, T., Jäckel, M., Voss, B., Müller, K-M.: A hörgőhám proliferativ elváltozásai azbeszt és azbesztpótló szerek porának hatására
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer V. kötet, 94. 1995.
  • Jäckel, M.,Kerényi, T., Voss, B., Wiethege, T.: Proliferációs markervizsgálatok tüdőben azbeszt és bazaltgyapot inhaláció után
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer V. kötet, 80. 1995.
  • Jäckel,M., Kerényi,T., Voss,B., Wiethege, Th.: A bronchusepithel reaktív proliferációja rostos porok kísérletes instillációja után
    Környezeti ártalmak  és a légzőrendszer VI. 67-71. 1996.
  • Kerényi,T., Voss,B., Grasbon,S., Jäckel,M., Müller,K-M.: Krokidolit azbeszt hatása a savós hártyákra
    Környezeti ártalmak  és a légzőrendszer VI. 88-92. 1996.
  • Kerényi,T., Jäckel,M., Voss,B., Müller,K.M.: A tüdőszövetben felhalmozódó, rostos porok vizsgálata humán anyagon
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer VII. Eds: Szabó,T., Miriszlai,E. 43-47. 1997.
  • Jäckel,M., Kerényi,T., Cserba A.: A tüdő és a  pleura porbelégzéssel kapcsolatos tumorai
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer VII. Eds: Szabó,T., Miriszlai,E. 25-27. 1997.
  • Kerényi,T., Jäckel,M., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Tóthné,K.,K., Csonka,F.: Üveggyapot tüdőkárosító hatásainak kísérletes vizsgálata
    A környezeti ártalmak és a légzőrendszer VIII. 1998.93-96.
  • Jäckel M., Kerényi T., Sáfrány Á., Hargittai P., Tóthné, Kiss K., Csonka F., Pott F.: A hagyományos és biosolubilis üveggyapotok tüdőre gyakorolt hatásának vizsgálata kísérleti állatokban
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IX. 48-53. 1999.
  • Kerényi T., Jäckel M., Sáfrány Á., Hargittai P.: A gumipor tüdő- és szövetkárosító hatásainak kísérletes vizsgálata
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer IX. 54-63. 1999.
  • Jäckel,M., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Szacsky,M., Balla,M., Molnár,Zs., Kerényi.T.: A biosolubilitás és a bioperzisztencia szöveti következményei
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer XI. kötet 115-124. 2001. ISBN 963 04 3904 2Ö
  • Kerényi,T., Huszár, A., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Mózsa,Sz., Korényi-Both A., Illyés,Gy., Jäckel,M.: Szerves anyagokkal szennyezett homok morfológiai, elemösszetételi és felületkémiai sajátosságai, valamint kísérletes tüdőhatásai
    Környezeti ártalmak és a légzőrendszer XI. kötet, 161-180. 2001. 2001.ISBN 963 04 3904 2Ö)
  • Jäckel,M., Kerényi,T.: Élvezeti szerek tüdőkárosító hatásai
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XII. kötet, 117-122. Old. ISBN 9630439042Ö
  • Kerényi,T., Sáfrány,Á., Hargittai,A., Huszár,A., Korényi-Both,A., Jäckel,M.: Szerves anyaggal szennyezett homok krónikus tüdőhatásai
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XII. 193-203. Old. ISBN 9630439042Ö
  • Kerényi,T., Adamis,Z., Jäckel,M.: Perzisztens vegyi tényezők egészségkárosító hatásai
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XIII./2003 191-200. old. ISBN 9630439042Ö
  • Jäckel,M., Bartók,K., Abermann,G., Kerényi,T.: Egészségkárosító környezeti faktorok a honvédségi szolgálatban
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XIII. 143-147. old. ISBN 9630439042Ö)
  • Kerényi,T., Hargitai,P., Jäckel,M., Sáfrány Á.: Közlekedés –eredetű inhalált gumipor kimutatásának lehetősége a tüdőszövetben
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XIV. kötet 183-194. .ISBN 9630439042Ö
  • Jäckel, M., Bartók, K., Kerényi,T.: Exogén tüdőfibrosisok
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XIV. kötet 119-125. .ISBN 9630439042Ö
  • Kerényi,T., Rendek,A., Jäckel,M.: Környezeti tényezők hatása a tüdőkeringésre
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XV. Kötet, 123-151. ISBN 9630439042Ö
  • Jäckel,M., Kerényi,T.: A különféle azbesztfajták egészségkárosító hatásai
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XVI. Kötet, 2006. 73-79. ISBN-10:963-87327-0-9
  • Jäckel,M., Simon,G., Kerényi,T.: Környezeti tényezők okozta humán és kísérletes pulmonális hipertónioa morfológiája
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XVI. Kötet, 2006. 81-96. ISBN-10:963-87327-0-9
  • Kerényi,T., Hargittai,A., Gonter,K., Sáfrány,Á., Jäckel,M.: A gumigyártás néhány anyagának hatásai különös tekintettel a légzőszervekre
    Környezeti Ártalmak és a Légzőrendszer XVI. Kötet, 2006. 119-126. ISBN-10:963-87327-0-9
  • Jäckel,K., Jäckel,M.: Élelmiszervásárlásaink, fogyasztási attitüdjeink és egészségi állapotunk összefüggéseinek vizsgálata
    Környeztei ártalmak és a légzőrendszer XVII. Kötet, 2007. ISBN: 978-963-87327-1-2

Magyar nyelvű szakcikk

Kerényi, T., Voss, B., Jäckel, M., Müller, K-M.: Ásványi rostok bronchuskárositó hatásainak összehasonlitó kisérletes vizsgálata

(Medicina Thoracalis,  49. 317-325. 1996.)

Tőkés,A-M., Krausz,J., Kulka,J., Jäckel,M., Kádár,A.: Az osteopontin szerepe a mikrokalcifikációk kialakulásában emlőkarcinómákban

(Orvosi Hetilap, 2002. 143.évfolyam, 31. szám, 1841-1846.)

Tenke,P., Riedl,C., Sticker,D., Jäckel,M., Nagy,E., Bálint,P.: A heparinos felületkezelés megakadályozza a biofilm képződését a húgyúti idegentestek felszínén

(Magyar Urológia, XV. Évfolyam, 3. Szám (2003) 172-181. Old)

Lakatos, P., Halász, J., Keresztes, K., Fuszek,P., Jäckel,M., Poros,A., Morvay,K., Lakatos,L.: A familiáris adenomatosus polyposisról egy eset kapcsán

(Orvosi Hetilap, 2004. 145. évfolyam, 15. szám, 813-817)

Papp, A., Tóth,J., Kerényi,T., Jäckel,M.: A szilikonolaj extraocularis terjedéséről-egy eset kapcsán

(Szemészet, 141. Évf. (2004) 365-369)

Follmann,P., Jäckel,M., Soós G., Dikstein,S.: Szemcseppek különböző vivőanyagának hatása a cornea felszínének finom szerkezetére (állatkísérletek)

(Szemészet, 141. Évf. (2004) 305-308,

Lágyrészbe vágó jog, avagy egy boncmester-életpálya koncepciója

Kormos Timea, Csatai Tamás, Jackel Márta
Bibliogr.: p. 402-403. – Abstr. hun., eng.
In: Orvosi Hetilap. – ISSN 0030-6002, eISSN 1788-6120. – 2015. 156. évf. 10. sz., p. 399-403.

Elhunytakkal kapcsolatos teendők COVID-19-gyanús, valószínűsített és megerősített esetekben / Farkas Csaba Bence , David Petrétei, Gergely Babinszki, Gabor Dudas, Gergő ÍSzabó, Csaba Bpgnar et Marta Jackel
Bibliogr.: p. 721-722. – Abstr. hun., eng. – DOI: https://doi.org/10.1556/650.2020.31818
In: Orvosi Hetilap. – ISSN 0030-6002, eISSN 1788-6120. – 2020. 161. évf. 17. sz., p. 713-722. : ill.

Angol nyelvű szakcikk

Tőkés, A-M., Hortoványi,E., Kulka,J., Jäckel,M., Kerényi,T., Kádár,A.:

Tenascin expression and angiogenesis in breast cancers

(Path. Research and Practice,195.: 821-828 1999.IF: 1,163)

Adamis,Z., Kerenyi,T., Honma,K., Jäckel,M., Tatrai,E., Ungvary,Gy.:

Study of inflammatory responses to crocidolite and basalt wool in the rat lung

(Journal of Toxicology and Environmental Health Vol62. No5. March 9 2001 pp 409-415 IF: 1,009)

Jäckel,M., Distad,E.C., Simon,G.:

Altered Structure and Reduced Distensibility of arteries in Dahl Salt-sensitive Rats

(Journal of Hypertension  2003; 21(2):311-319 IF:4,21)

Simon,G., Jäckel,M., Illyes,Gy.:

Altered Structure and Distensibility of Arteries in Salt-fed Rats

(Journal of Hypertension 2003; 21(1):137-143 IF: 4,21)

Simon,G., Jäckel,M., Illyes,Gy.:

Role of Angiotensin II, sympathic stimulation and salt in the development of structural vascular changes in the kidney of rats

(Clinical and Experimental Pharmacology and Physiology  2003;30, 476-481 IF: 1,424)

Simon,G., Jäckel,M.:

Development of structural vascular changes in salt-fed rats

(American Journal of Hypertension, 2003; 16:488-493. IF: 2,755)

Papp,A., Tóth,J., Kerenyi,T., Jackel,M., Suveges,I.:

Silicone oil in the subarachnoidal space-a possibile rout to the brain?

(Pathol Res Pract. 2004;200(3):247-252)

Moldvay,J., Jackel,M., Bogos,K., Soltesz,I., Agocs,L., Kovacs,G., Schaff,Z.:

The Role of TTF-1 in Differentiating Primary and Metastatic Lung Adenocarcinomas

(Pathol Oncol Res. 2004;10(2):85-8.)

Tenke,P., Jäckel,M., Nagy,E.:

Prevention and Treatment of Catheter-Associated Infections: Myth or Reality?

EAU Update Series 2 (2004) 106-115.

Jäckel,M., , Sáfrány,Á., , Hargittai,P., Szőke,R.,,Pott,F., Kerényi,T.:.

Lung effects of conventional and biosoluble glass fibers as asbestos substitutes.  An experimental study.

AARMS, Vol. 4, No. 2 (2005)275-283

Tenke P, Kovacs B, Jackel M, Nagy E:

The role of biofilm infection in urology

World J Urol. 2006 Feb;24(1):13-20. Epub 2006 Jan 10.

Osvath S, Jackel M, Agocs G, Zavodszky P, Kohler G, Fidy J:

Domain interactions direct misfolding and amyloid formation of yeast phosphoglycerate kinase

Proteins. 2006 Mar 1;62(4):909-17.

Virok,D., Kis,Z., Kari,L., Barzo,P., Sipka,R., Burian,K., Nelson,DE., Jäckel,M., Kerényi,T., Bodosi,M.,

Gönczöl,É., Endresz,V.:

Chlamydophila pneumoniae and human cytomegalovirus in atherosclerotic carotid plaques—combined presence and possible interactions

Acta Microbiol Immunol Hung. 2006. Mar;53(1):35-50)

Moldvay,J., Jäckel,M., Páska,C., Soltész,I., Schaff,Z., Kiss,A.:

Distinct claudin expression profile in histologic subtypes of lung cancer

Lung Cancer, 2007 Apr 5 [Epub ahead of print]

Dörnyei Gabriella, Hetthéssy Judit, Patai Bettina, Balogh Fruzsina, Németi Ádám, Jäckel Márta, Tőkes Annamária, Fees Alexander, Varady Zoltan, Monos Emil, Nádasy György L:

Combined effect of chronic partial occlusion and orthostatic load on the saphenous vein network: A varicosity model in the rat,

PHLEBOLOGY 34: 026835551985255
type of document: Journal paper/Article (2019)

Moldvay,J., Fábián,K., Jäckel,M., Németh, Zs., Bogos,K., Furák,J., Tiszlavicz,L., Fillinger,J., Döme,B., Schaff,Zs.:

Claudin_1 protein expression is a good prognostic factor in non-small cell lung cancer, but only in squamous cell carcinoma cases

Pathology and Oncology research , 23(1). pp. 151-156. ISSN 1219-4956 (2017)

Fábián Katalin; Gyulai, Márton; Furák, József; Várallyay, Péter; Jäckel, Márta; Bogos, Krisztina; Döme, Balázs; Pápay, Judit; Tímár, József; Szállási, Zoltán; Moldvay, Judit

Significance of Primary Tumor Location and Histology for Brain Metastasis Development and Peritumoral Brain Edema in Lung Cancer

ONCOLOGY vol.:91, issue.:5, p.:1-6.

ISSN: 0030-2414

Csókay András, Attila Josvai, Csókay Gergely, Jäckel Márta

The Importance of daily fast fresh cadaver dissection (How can we organize it?)

Journal of Neurology & Stroke eISSN: 2373-6410

Volume 9 – Issue 1 (2020)

Complications of Learning Curve in Supratentorial Intraventricular Region. The Concept of Fast Daily Fresh Cadaver Practice. (Technical Note for Training Method)
written by Csókay András, Péter Forró, Josvai Attila, Gergely Csókay, Jäckel Márta,
published by Open Journal of Modern Neurosurgery, Vol.12 No.4, 2022

Advantages of Daily Fast Fresh Cadaver Dissection (How Can We Organize It?)Csókay András  Attila Josvai  Csókay Gergely Jäckel Márta Issues and Developments in Medicine and Medical Research Vol. 8, 12 February 2022   Page 62-66

Angol nyelvű absztrakt

Kerényi,T., Voss,B., Jäckel, M., Wiethege, T., Müller, KM.:

Asbestos and man-made mineral fibers induced bronchial lesions

(Central European Journal of Occupational and Environmental Medicine, 1995. 1(4) 370.)

Jäckel,M., Kerényi,T., Voss,B., Wiethege, T.,:

Bronchial epithel proliferation following instillation of asbestos and man-made mineral fibers

(Central European Journal of Occupational and Environmental Medicine, 1995. 1(4) 365.)

Kerényi,T., Voss,B., Jäckel,M., Müller, K-M.:

Asbestos and Man-made Mineral Fibers Induced Bronchial Remodelling

( Pathology International, Vol. 46. Suppl. 1. 262. 1996. IF: 0,83)

Jäckel, M., Kerényi,T., Voss,B., Wiethege,Th.:

Proliferation of Bronchial Epithelium Induced by Mineral Fibers

( Pathology International, Vol. 46. Suppl. 1. 261. 1996. IF: 0,83)

Bartók,K., Jäckel,M., Medzihradszky,L., Simon,L.:

Chronic obliteration of the celiac and superior mesenteric arteries in asymptomatic middle aged women

(Pathology Research and Practice, 193. 5-6. 392. 1997. IF: 1,116)

  1. Jäckel, T. Kerényi, B. Voss, T. Wiethege, K.M. Müller:

Bronchopathogenic effects of asbestos and some mineral fibre

( The European Respiratory Journal, vol. 10.  21. September, 1997. IF: 2,59)

  1. Kerényi, M. Jäckel, S. Grasbon, K.M: Müller:

Asbestos-related mesothel lesions

( The European Respiratory Journal, vol. 10.  365. September, 1997. IF: 2,59)

Kerényi,T., Jäckel,M., Voss,B., Müller,K-M., Grasbon,S.:

Different types of asbestos induced focal mesothelial proliferation in rats

(Modern Pathology, Vol. 11, No. 1 January 1998, Page 176. IF: 3,241

Jäckel,M., Kerényi,T., Hortoványi,E., Tőkés,A-M., Győri,G., Kádár,A.:

Metastatic posttraumatic angiosarcoma of the bones

(Clinical and Experimental Pathology, Vol. 46, No.5-6. Page 282.)

Hortoványi,E., Tőkés,A-M., Jäckel,M., Kerényi,T., Kádár,A.:

The relation of tenascin and angiogenesis in breast cancers

(Clinical and Experimental Pathology, Vol. 46, No.5-6. Page 303.)

Tőkés,A-M., Hortoványi,E., Szentirmay,Z., Jäckel,M., Kerényi,T., Kádár,A.:

Examination on Tenascin distribution and DNA content in invasive ductal breast carcinomas

(Clinical and Experimental Pathology, Vol. 46, No.5-6. Page 316.)

Kerényi, T., Jäckel, M., Voss, B., Müller,K.M., Tóth,L.:

Lung damaging effects of different man-made mineral fibers (MMMF)

(Clinical and Experimental Pathology, Vol. 46, No.5-6. Page 380.)

Győrffy,H., Jäckel,M., Várkonyi,I.:

Idiopathic arterial and mesenchymal calcification of infancy

(Clinical and Experimental Pathology, Vol. 46, No.5-6. Page 322.)

Jäckel,M., Kerényi,T., Pott,F., Kiss,T.K., Csonka,F., Sáfrány,Á., Hargittai,P.

Lung damaging effects of glasswool-fibers. An experimental study.

(European Respiratory Journal ERS Annual Congress, 1999. 212. IF: 2,59)

Nádasy,G.L., Szekeres,M., Várbiró,Sz., Lóránt,M., Raffai,G., Tőkés,A.M., Jäckel,M., Kerényi,T.,

Dézsi,L., Székács,B., Monos,E.:

Preparation, in situ perfusion mapping, and microarteriography of intramural coronary resistanse arteries of the rat (Physiological Research 48(Suppl 1):S98, 1999)

Nadasy,G.L., Varbiro,Sz., Acs,N., Szekacs,B., Lorant,M., Jäckel,M., Kerenyi,T., Monos,E.:

Intramural coronary resistance artery network remodeling in chronically angiotensinII-infused female rats

(The Journal of Physiology (2000) 526P, pp 133P.

Hortoványi,E., Tőkés,A-M., Várbíró,Sz., Illyés,Gy., Jäckel,M., Kerényi,T.:

Effect of ovariectomy and hormone replacement on the CX43 expression of the vascular smooth muscle cells

(Journal of Submicroscopical Cytology and Pathology, 32(3)2000. Pg. 452.)

Jäckel,M., Kerényi,T., Pállinger,É., Pálfalvi,J., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Pott,F.:

Comparative study on lung effects of conventional and biosolubile glass fibres

(Pathology International, Vol. 50. Suppl. October 2000 P-19-41 IF: 0,83)

Kerényi,T., Jäckel,M., Hargittai,P., Sáfrány,Á., Pálfalvi,J., Voss,B.:

Lung damaging effect of rubber dust

(Pathology International, Vol. 50. Suppl. October 2000 P-19-43 IF: 0,83)

Papp,A., Tóth,J., Jäckel,M., Süveges,I.:

A possibile method to verify the invasivity of silicon oil into ocular tissue

(Ophtalmic Research Suppl. 2000 September, 2321 IF: 0,773)

Kerényi,T., Jäckel,M., Szacsky,M., Molnár,Z., Balla,M., Voss,B.:

Lung effects and biosolubility of different glass fibres

(The European Respiratory Journal ERS Annual Congres . 446p. 2001.IF: 2,59)

Papp,A., Tóth,J., Kerényi,T., Jäckel,M., Süveges,I.:

Silikonöl im Subarachnoidalen Raum-Eine mögliche Zufahrt zum Gehirn?

(Der Ophtalmologe Suppl.32; 98 136 Sept. 2001 IF: 0,536)

Follmann,P., Jäckel,M., Soós,Gy., Dikstein,S.:

The effect of timolol maleate (human Merck production) and timolol maleate in a moisturizing vehicle on the corneal surface of rabbits

(Ophtalmic Research Suppl.33;109 September, 2001 IF:0,773)

Jäckel,M., Distad,E.C., Simon,G.:

Altered Structure and Reduced Distensibility of Carotid Artery in Dahl Salt-sensitive Rats

(American Journal of Hypertension, April 2002 Vol. 15, No. 4, Part 2, 63A)

Simon,G., Jäckel,M., Illyes,Gy.:

Structure of Arteries in Salt-fed Rats

(American Journal of Hypertension, April 2002 Vol. 15, No. 4, Part 2, 63A)

Simon,G., Jäckel,M., Illyes,Gy.:

Time is an Independent Variable in the Development of Structural Vascular Changes in Salt-fed Rats

(American Journal of Hypertension, April 2002 Vol. 15, No. 4, Part 2, 63A)

Jäckel,M., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Kerényi,T.:

Lung effects of traffic-generated dust

(European Respiratory Journal, Vol. 20. Suppl. 38, Sept 2002 p:519s IF:2,59

Follmann,P., Jäckel,M., Soós,G., Dikstein,S.:

Reducing the Harmful Effect of Vehicles of Eye Drops

(Ophtalmic Research, EVER 2002, page:84. IF:0,773)

Moldvay,J., Jäckel,M., Bogos,K., Soltész,I., Agócs,L., Kovács,G., Schaff,Zs.:

The role of TTF-1 in differentiating primary and metastatic lung adenocarcinomas

(Lung Cancer, Vol. 41. Suppl. 2. August 2003. S254)

Jäckel,M., Sáfrány,Á., Hargittai,P., Illyés,Gy., Kerényi,T.:

Lung damages after inhalation of organic substance-contaminated sand

(European Respiratory Journal, Vol. 22 Suppl. 45 September 2003)

Jäckel,M., Moldvay,J., Bogos,K., Soltész,I., Agócs,L., Kovács,G., Schaff,Zs.:

Thyroid transcription factor-1 (TTF-1) in the differential diagnosis of the primary and metastatic lung cancer. Our 4-year follow-up study

(Virchows Archiv Vol.447 No.2 August 2005 p. 312-313)

Jäckel,M., Moldvay,J., Kiss,A., Páska,Cs., Soltész,I., Schaff,Zs.:

Immunostaining and mRNA expression of  claudin-1, -2, -3, -4 and –7 in different type of lung cancer

(Modern Pathology Vol. 19. Suppl. 3. September 2006. p.168)

Jäckel,M., Kerényi,T., Simon,G.:

Arterial remodeling of pulmonary circulation in salt-fed Dahl-R and Dahl-S rats

(Histopathology, Vol. 53, Suppl. 1. page 350)

Kovács,RB., Lichtenberger,G., Szabó,Zs., Jäckel,M.:

Solitary Fibrous Tumor in Head and Neck Region: A Case Report

(Soft Tissue and Bone Pathology, April 19-21, 2009 Eger)

Győrffy,H., Tőkés,AM., Jäckel,M., Udvarhelyi,N., Kiss, A., Schaff,Zs.:

Claudin Expression in Gastrointestinal Stromal and Mesenchymal Tumours

(Soft Tissue and Bone Pathology, April 19-21, 2009 Eger)

Jäckel,M., Jäckel,K.:

Globalisation Problems in Public Health

(5th International conference on Business, Management and Economics, Cesme, Turkey

22-24 Oct 2009)

Jäckel,K., Jäckel,M.:

Frontline Conflicts in Higher Education

(5th International conference on Business, Management and Economics, Cesme, Turkey

22-24 Oct 2009)

Follmann,P., Jäckel,M., Soós,Gy.:

Comparison of corneal scanning electrom microscopy of the effect of commercial Xalatan eye drops and latanoprost in mannisol solution in rabbit experiments

(17th Congress of European Society of Ophtalmology 13-16 June 2009 Amsterdam)