dr Kovács István

Kovács István a Medserv fiatal munkatársa, aki a szakvizsgája megszerzése után rögtön a céghez szerződött. Bár orvosi tanulmányai során eleinte a sebészet vonzotta, az aspirációs citológia kedvéért hamar átcsábult a patológiához, és ez a mintavételi technika továbbra is közel áll hozzá. A digitális patológia elkötelezettjeként szorgalmazza a metszetszkennelés és -archiválás, valamint a digitális konzultáció meghonosítását a cég diagnosztikus gyakorlatában. Istvánnal pályaválasztásának történetéről, valamint a Medservnél szerzett tapasztalatairól és az itt rá váró feladatokról beszélgettünk.

Dr Kovács István

Kovács István a budapesti Városmajori Gimnázium diákjaként még úgy érezte, minden irányban nyitott előtte az út, de szülei nyomdokain járva leginkább gazdasági, közgazdászi pályán gondolkodott. A gimnázium utolsó előtti évében aztán remek biológiatanárának köszönhetően erős harántimpulzus érte a humánbiológia felől, melynek hatására átnyergelt az orvosi pálya irányába.

Vicces helyzet volt, mert biológiát még valamennyire tanultam korábban, de fizikát, kémiát semennyire, úgyhogy elsőre nagy falatnak tűnt a felvételi” – meséli. – “De rájöttem, hogy ez érdekel, és nagy elképzeléseim voltak arról, mennyire izgalmas dolog lesz orvosnak lenni. Ennek ellenére nem vettek fel elsőre az egyetemre, és a kieső évben négy hónapot dolgoztam önkéntesként a János Kórház szemészeti klinikáján. Betegeket tologattam, mindeneskedtem, és a látótérvizsgálat végzésében jeleskedtem, ami viszonylag unalmas munka volt, így senki más nem csinálta annyira szívesen, mint én. És részt vehettem műtéteken is, amik lenyűgöztek.”

Második kísérletre azután felvételt nyert a Semmelweis Egyetemre, és a lendület a sokaknak nehézséget okozó első két éven könnyűszerrel átrepítette. A harmadik évben már a patológia iránti vonzalma is megmutatkozott.

„A gyakorlatvezetőnk, Székely Eszter hozzáállása az orvostudományhoz, az egész szemlélete kiemelkedően szimpatikus volt nekem. Harmadév után el is kezdtem önkéntes módon eljárogatni az aspirációs citológiai rendelésükre, megsejtve, hogy ebbe az irányba fordulhat majd az érdeklődésem. Ez nem volt rögtön egyértelmű, mert sokáig a sebészetet találtam vonzónak és izgalmasnak. Már a szemészeten is érdekelt a sebészet, és a különféle nyári gyakorlatokon is mindig az volt a nagy szám. Persze, szép volt ápolástan gyakorlaton vérnyomást meg pulzust mérni a pácienseknek, de titkon mindenki abban bízott, hátha bejut egy műtőbe, ahol asszisztálhat vagy kampózhat. Még hatodévben is, amikor fél évet Erasmus ösztöndíjjal Spanyolországban töltöttem, minden adódó műtéten lelkesen részt vettem. Aztán amikor a rezidensképzésbe jelentkeztem, se a sebészeten, se a patológián nem volt nyitott pozíció. Döntenem kellett, hogy vagy elmegyek általános orvosnak egy osztályra, ahonnan egyszer csak átvesznek a szakképzésbe, vagy elkezdem a PhD képzést a II. Patológián, ahol korábban diákkörösként kutattam. Bár engem a patológiának inkább a gyakorlati, mint a kutatási oldala vonzott, az utóbbi az opció mellett döntöttem – majd szerencsémre kiderült, hogy mégis akad az intézetben egy rezidens hely. Ezzel végleg a patológia felé billent a mérleg.”

Így István 2011-től a 2017-ben letett szakvizsgájáig a Semmelweis Egyetem II. sz. Patológiai Intézetében rezidenskedett. Időközben másokhoz hasonlóan ő is megragadta az SE és a stockholmi Karolinska Intézet közötti együttműködés nyújtotta lehetőséget, és több részletben összesen 4 hónapot töltött a neves svéd egyetemen. A rezidensévek alatt egyre többet segített be Járay Balázs és Székely Eszter aspirációs citológiai rendelésein. Őket tekintette nemhivatalos mentorának, tőlük tanulta meg citológiai mintavételi technikát, ezért a szakvizsga után kézenfekvően adódott számára a Járay által alapított Medservhez szerződni.

„Óriási lökést adott, hogy Balázs frissen szakvizsgázottként bizalmat szavazott nekem. Az ember az első pár hétben, amikor egyedül ad ki malignus diagnózisokat, nehezen alszik. Nagyon érzi a stresszt meg a felelősséget. Ez eleinte bizony mélyvíz, ahol rengeteget számít az érzés, hogy bíznak az emberben. Ebben a támogató közegben nagyon megszerettem a diagnosztikát, és hiszem, hogy nekem elsősorban ez való.”

István további vonzerőként a Medserv magas szakmai színvonalát és a kollégákkal való állandó konzultáció lehetőségét emelte ki.

„A Medserv profilja egyre bővül, és már majdnem mindenre van saját kinevezett szakértőnk, expertünk. Megnyugtató, hogy bármikor bekopogtathatunk egymáshoz, és ha összegyűlik egy-két bizonytalan eset, közösen megkonzultálhatjuk. Pogány Péterrel a gasztrointesztinális patológiai eseteket, Takács Szabolccsal a tüdőcitológiákat vagy -biopsziákat szoktuk áttekinteni. A prosztatabiopsziák nehezebb eseteiről Szabó Hubával lehet konzultálni. Somorácz Áron a vesepatológiára specializálódik, aminek kedvez, hogy egyre több veseminta érkezik hozzánk. Amely területeken pedig még nincs saját teljes alkalmazásban álló expertünk, ott intézményesített formában, heti egy alkalommal jönnek hozzánk külső munkatársak konzultálni. Iványi Andrással bőrpatológiáról, Vereczkey Ildikóval nőgyógyászati esetekről kommunikálunk. Ez a rendszer nálunk bevált, és tényleg nagyon jól működik.”

A szakember elmondta: a Medserv a profilbővülést sajátos módon részben a pandémiának köszönheti.

„Az állami egészségügy annyira leterhelt, hogy megindult egy erős mozgás: azok a betegek, akik megtehetik, a magánklinikák felé terelődnek, így a privát szolgáltatóknál végzett műtétek köre egyre bővül. Vese- és bélműtéteket, nagy emlőműtéteket, hereműtéteket végeznek már itt; sok nőgyógyászati műtétet, így ovarium- vagy uterusműtéteket, amelyek a tumoros páciensek esetében komoly nagyműtétek. Míg ilyen beavatkozásokat korábban szinte kizárólag az egyetemi klinikákon végeztek, most már mindez magánban is megtörténik, és a privát szolgáltatók zöme számára mi látjuk el a patológiai feladatokat.”

István továbbra is magához közel álló szakterületnek érzi az aspirációs citológiát, ahol kulcsfontosságúnak tartja, hogy a mintavétel és a minták kiértékelése egyetlen kézben összpontosuljon.

„Még az egyetem alatt egy tudományos poszterrel szerepeltem Párizsban egy nemzetközi citológus kongresszuson, amelyben a Járay Balázs rendelésén összegyűjtött saját anyagunk alapján azt mutattuk meg, mennyivel hatékonyabb a diagnosztikus munka, ha nem radiológus küldi be a mintát, hanem a patológus maga veszi le ultrahangvezérelt módon. Az elégtelen minták aránya bizonyos beküldő intézeteknél 10-15 százalék között mozgott; nálunk ugyanez az arány 3-4 százalék volt, a nemzetközi standard pedig 6-7 százalék. Természetesen a radiológus is lehet tapasztalt mintavevő, azonban a legnagyobb különbség az, hogy ő nem látja a kenetet, így nincs azonnali visszacsatolása arról, hogy jó mintát vett-e. Mi viszont látjuk a kenetet frissen, aztán látjuk a mikroszkópban, és saját magunk értékeljük. Egy papilláris pajzsmirigydaganat esetében rögtön meg lehet mondani, hogy eltaláltam-e, mert a kis papillák mint apró „kukacok” megjelennek a keneten. Ha egy nyirokcsomónál kifehéredik a kenet fixálás után, az azt jelzi, hogy tele van limfoid sejttel. Egy kolloidgazdag strumagöbből mézszerű anyagot nyer az ember. Ezeket mi még aznap, legkésőbb másnap látjuk. Egy radiológusnál a leletátfutási idő hét-tíz nap, nagy mennyiségű anyag esetén akár két hét, és ő csak ennyi idő múltán kapja meg a visszajelzést.”

Kovács doktor végezetül elmondta: véleménye szerint a Medserv további fejlődésének egyik záloga a digitális patológia meghonosítása a mindennapi diagnosztikus gyakorlatban.

„Ez hosszú távon elkerülhetetlen lépés, ami a radiológiában megtörtént 20-30 éve, és itt is meg fog történni. Egyebek mellett sokkal rugalmasabb konzultációs lehetőséget biztosít, és a Medservnek is értéknövelő, ha egy modernizált laboratóriummal büszkélkedhet, amely képes szkennelt metszeteket előállítani. A beruházás egyik része az infrastrukturális fejlesztés, egy egyszerre 10-20 metszetet szkennelni képes berendezés beszerzése, de ugyanilyen fontos az ehhez kapcsolódó szoftverfejlesztés, amely már 2020-ban elkezdődött, s ebben magam is a kezdetektől fogva aktívan részt veszek. A szoftverfejlesztőkkel módszeresen végigmentünk az egész folyamat lépésein: hol, milyen adatot és hogyan lehetne rögzíteni, miként lehetne a diagnosztikus procedúrát rugalmasabbá, nyomon követhetőbbé, gyorsabbá tenni. A digitális munkafolyamatnak az a hátránya, hogy nagyon eltér a hagyományostól, és az adaptáció azon áll vagy bukik, hogy a szakemberek nyitottak-e rá, akarnak-e és képesek-e átállni. Akadnak idősebb kollégák, akiknek a mikroszkóptól való elrugaszkodás idegen, kényelmetlen; bizonytalanságot éreznek a digitalizált anyag vizsgálata közben amiatt, hogy nem tudnak például a szokott módon ránagyítani. Én ennek ellenére mindenképp sugalmaznám és támogatnám a cégben ezt az irányvonalat: legalább azt, hogy archiváljuk az anyagainkat, de még inkább azt, hogy átültessük a digitális térbe a diagnosztikát. Hogy megtaláljuk a digitális patológiának azt a részét, amiből a Medservnek haszna származhat, és ami mindannyiunk javára válhat.”