dr Plótár Vanda

Nemzetközi bőrpatológiai szakvizsgával is rendelkezik intézetünk bőrbetegségekkel foglalkozó szakorvosa, aki többéves, igen jelentősnek mondható szakmai háttérrel rendelkezik a bőrelváltozások kórszövettani diagnosztikájában. „A biopsziát is végző kollégáimmal ellentétben sajnos személyesen nem találkozom a páciensekkel a mikroszkóp mellett ülve, holott néha több információt ad a beteg tüneteinek megtekintése a szövettanász számára, mint a mikroszkópos kép” – mondja dr. Plótár Vanda.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karának elvégzését követően patológiával kezdtem foglalkozni, 1993-tól kilenc éven keresztül voltam a Fővárosi Önkormányzat Szent István Kórház Patológiai Osztályának állandó munkatársa. 1998-ban kórbonctanból és kórszövettanból szereztem meg az első szakvizsgám, amit egy egyéves külföldi szakmai tapasztalatszerzés követett a zürichi Unispital patológiai intézetében. 2001-ben a TEMPUS-program keretében egy hónapot tölthettem el a londoni St. Thomas’ Hospital bőrpatológiai centrumában, amelyet Eduardo Calonje vezet. 2002-ben a Szent István Kórházból az Országos Onkológiai Intézet Daganatpatológiai Centrumába mentem, ahol bőrdaganatok, köztük a melanomák patológiai diagnosztikájával kezdtem foglalkozni. 2005-ben újabb, nemzetközi szakvizsgát – International Board Examination in Dermatopathology – tettem, amit 2006-ban a citopatológiai szakvizsga követett. A következő években pedig egyre inkább belemerültem a rosszindulatú festéksejtes daganatok, vagyis a melanomák diagnosztikájába: 2011-ben ebben a témában szereztem meg PhD fokozatomat” – mondja szakmai pályafutásáról dr. Plótár Vanda.

A jóindulatú bőrelváltozásokat is érdemes rendszeresen figyelemmel követni

A Medserv-ben – ahol kiváló és szakmailag felkészült kollégákkal vagyok körülvéve – szintén a bőrbetegségek szövettani diagnosztikájával foglalkozom: nemcsak jó- és rosszindulatú bőrdaganatokkal, melanomával, hanem gyulladásos bőrbetegséggel is, például ekcémával, gyógyszerreakciókkal, pikkelysömörrel. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a klinikailag jóindulatúnak imponáló bőrelváltozások szövettanilag nemegyszer rosszindulatú elváltozásnak bizonyulnak mikroszkóp alatt. Erre gyakori példa a klinikailag zsírcisztának tűnő, szövettani vizsgálatra el nem küldött elváltozás, amely a későbbiekben kiújulva mikroszkóposan rosszindulatú daganatnak bizonyul” – figyelmeztet a szakember.

Milyen jóindulatú bőrelváltozások léteznek?

A jóindulatú bőrelváltozásokról kevesebbet hallunk, mint rosszindulatú társaikról, ezért talán érdemes róluk néhány szót ejteni. A jóindulatú bőrdaganatok egyaránt kialakulhatnak a hámszövetből, a kötőszövetből, a bőr ereiből, szőremelő izmokból, idegekből vagy épp a zsírszövetből. A hámeredetű elváltozások közül a leggyakoribbak a szemölcsök, a kötőszöveti eredetű elváltozások csoportjába tartoznak a hisztiocitómák, az érnövedékek közé soroljuk a hemangiómákat, a zsírdaganatok pedig az úgynevezett lipómák, amelyek közül leggyakrabban a bőralját alkotó fehér zsírszövet sejtjei által képzett szubkután lipómákkal találkozunk. Az esetek egy részében ezekkel semmilyen tennivalónk nincs, de ha kozmetikailag zavaróak, akkor többféle módon is eltávolíthatóak, mint például a nyak területén gyakran nagy számban megjelenő fibrómák, ahol egyaránt szóba jöhet a lézeres vagy a radiokauterrel történő eltávolítás is, amelyet szövettani vizsgálat kell, hogy kövessen. A fibrómákkal szemben az anyajegyeket minden esetben sebészi, épben való kimetszéssel kell eltávolítani annak érdekében, hogy szövettani vizsgálatot is végezhessünk a mintán, ezáltal pedig kizárható legyen a melanoma jelenléte.

Mi a különbség a bőrdaganatok és a melanomák között?

A melanomák is daganatok, a rosszindulatú tumorok csoportjába tartoznak. A melanoma nemcsak a bőrben, hanem ritkábban más szervekben, például a szemben vagy az agyban is kialakulhat, hiszen itt is előfordulnak pigmenttermelő sejtek, azaz melanociták, amelyekből ez a daganattípus elsődlegesen is kialakulhat, legtöbbször azonban ezekben a lokalizációkban áttéti eredetű. Az egyéb, azaz nem melanocitás rosszindulatú bőrdaganatok ezzel szemben értelemszerűen nem a melanocitákból, hanem a bőr valamely egyéb sejttípusából eredeztethetőek: a helyileg terjedő bőrráktípus az alapsejtes bőrrák, a bazalióma, ezeknél veszélyesebbek a laphámrákok vagy spinaliomák, mivel ezek időnként nyirokcsomó- és szervi áttéteket is adnak. A legrosszabb életkilátásokkal egyértelműen a melanomák jellemezhetőek, ezek ugyanis nagyon hajlamosak az agresszív terjedésre és a gyors áttétképzésre, viselkedésük kiszámíthatatlan. Melanomára utalhat, ha megváltozik az anyajegy színe, pigmentációja, felszíne, alakja, vagy épp az anyajegy határa, emellett a bőrképlet terjedni, növekedni kezd a bőrfelszínen. Ezekben az esetekben mindenképp ajánlott orvoshoz fordulni, ha egyébként korábban nem vettünk részt anyajegyszűrésen, ami szokatlan elváltozások nélkül is javasolt bizonyos időközönként” – mondja dr. Plótár Vanda.

A patológiában is alapvető folyamatos szakmai fejlődés

Az orvostudományra alapvetően jellemző, hogy az ismeretek gyors ütemben bővülnek, és nem kivétel ez alól a patológia sem. Éppen ezért gyakran járok hazai és nemzetközi konferenciákra, ahol módom van megismerni a legújabb tudásanyagot, emellett előadások vagy poszter formájában én is bemutatom a munkám során szerzett tapasztalataimat. Kiterjedt publikációs listával rendelkezem: számos könyvfejezet és a leendő patológus szakorvosok továbbképzéséhez használt oktatási anyag mellett 2018-ig 18 orvosi szakcikk elkészítésében működtem közre, ezek közül háromban első szerzőként” – összegzi szakmai elhivatottságát a főorvosnő.

* * *

Publikációs lista

Iványi A, Plótár V: Certifying examination for special qualification in dermatopathology. Orv Hetil 147:1103, 2006

Bánfalvi T, Plótár V, Kelemen J, Tóth E, Gilde K, Orosz Zs: Keratoacanthoma, a kliniko-pathologiai diagnosztikai probléma. Bőrgyógy Venereol Szle 85:225–228, 2008

Bánfalvi T, Plótár V, Kelemen J, Fejős Zs, Tóth E, Orosz Zs, Gilde K: Nevus spilus – klinikopatológiai esetismertetés. Bőrgyógyász Info 461:13–16 2008

Bánfalvi T, Ábrahám K, Borbola K, Fejős Zs, Liszkay G, Papp A, Plótár V, Orosz Zs, Gilde K: Pigmentált bőrdaganatok klinikai differenciál diagnózisa Bőrgyógyász Info 4:120–135, 2008

Bánfalvi T, Ábrahám K, Borbola K, Fejős Zs, Papp A, Schmidt E, Plótár V, Gilde K, Liszkay G, Orosz Zs: Pigmentált bőrdaganatok klinikai differenciál diagnózisa II. Bőrgyógyász Info 4:202–212, 2008

Mátrai Z, Liszkay G, Plótár V, Orosz Zs, Székely J, Hitre E, Bartal A, Langmár Z, Bőcs K, Rényi Vámos F, Sávolt Á,Tóth L: Dermatofibrosarcoma protuberans multidiszciplináris kezelésével szerzett hosszú távú eredmények 26 betegnél. Orv Hetil 150:1894–1902, 2009

Mátrai Z, Plótár V, Liszkay G, Fejős Zs, Vámosi Á, Dubóczky Zs, Rényi Vámos F, Vámosi Nagy I, Köves I, Bartal A, Schmidt E, Tóth L: Recidív acralis lentiginosus melanoma sikeres eltávolítása Mohs-féle mikrográfikus sebészi technikával. Esetismertetés és irodalmi áttekintés. Orv Hetil 150:1071–1082, 2009

Küronya Zs, Bodrogi I, Lövey J, Plótár V, Manninger S, Pápai Zs: Metakrón penismetastasis rectum-adenocarcinomából. Magy Onkol 53:263–266, 2009

Liszkay G, Orosz Z, Péley G, Csuka O, Plótár V, Sinkovics I, Bánfalvi T, Fejős Zs, Gilde K, Kásler M: Relationship between sentinel lymph node status and regression of primary malignant melanoma. Melanoma Res 15:509–513, 2005 IF 2.061

Plótár V, Orosz Z, Tóth E, Szentirmay Z: Histopathologic prognostic factors of malignant melanoma. Magy Onkol 51:39–46, 2007

Plótár V, Szentirmay Z, Orosz Z:  Reactivity of five different antibodies with benign and malignant melanocytic lesions. Magy Onkol 52:363–373, 2008

Krenacs T, Kiszner G, Stefkovics E, Balla P, Teleki I, Nemeth I, Varga E, Korom I, Barbai T, Plotar V, Timar J, Raso E,: Collagen XVII is expressed in malignant but not in benign melanocytic tumors and it can mediate antibody induced melanoma apoptosis Histochem Cell Biol 138(4):653-67 2012

Plótár V, Liszkay G, Ladányi A, Tóth E : A malignus melanoma új TNM- klasszifikációja(AJCC 2009) és az őrszemnyirokcsomó- biopszia patológiai jelentősége. Magy Onkol 57:68-72, 2013

Mohos A, Sebestyén T, Liszkay G, Plótár V, Horváth S, Gaudi I, Ladányi A: Immune cell profile of sentinel lymph node in patients with malignant melanoma- FOXP3+ cell density in cases with positive sentinel node status is associated with unfavorable clinical outcome. J Transl Med 2013 Feb 18:11:43

Dubóczki Z, Lóránd Á, Zs Toth E, Plotar V, Liszkay G, Mészaros P, Vörös A.: Metastatic malignant melanoma of the oesophagus: case report , Magy Seb 2014 Jun 67(3): 123-8

Kotlan B, Csuka O, Tóth L, Farkas E, Plotar V, Horvath S, Éles K, Olasz J, Tóth J, Kásler M, Liszkay G,: Genetic information from tumor- infiltrating B lymphocytes as a driver tool (GPS) for anti-tumor T cell CARs. Magy Onkol. 2016 Mar 2,60(1):64-71

Sapi Z,  Papp G, Szendrői M, Pápai Z, Plotar V, Krausz T, Fletcher C: Epigenetic regulation of SMARCB1 by miR-206,-381 and -671-5p is evident in variety of SMARCB1 immunonegative soft tissue sarcomas while miR-765 appears specific for epitheloid sarcoma. A miRNA study of 223 soft tissue sarcomas. Genes, Chromosomes and Cancer55:786-802 2016

Imrédi E, Plótár V, Szavcsur P, Pánczél G, Melegh K, Schlachter K, Liszkay G: Metasztatikus progresszió kezelése primer cutan és ocularis melanoma szinkron előfordulását követően. Orv Hetil 159(16),pp.642-647 2018

Könyvfejezetek:

Nyirády P, Ágoston P, Géczi L, Bíró K, Plótár V, Horváth A: A penis és urethra daganatai pp.649-661 Az onkológia alapjai Szerk.: Kásler Miklós Medicina ISBN 978-963-226-653-4 2018

Liszkay G, Balatoni T, Farkas B, Fodor J, Hunyady J, Marschalkó M, Mátrai Z, Plótár V: A bőr daganatai pp.1063-1078 Az onkológia alapjai Szerk.: Kásler Miklós Medicina ISBN 978-963-226-653-4 2018

Liszkay G, Balatoni T, Hunyady J, Mátrai Z, Plótár V, Vízkeleti J, Bőcs K: Melanoma malignum pp.1081-1096 Az onkológia alapjai Szerk.: Kásler Miklós Medicina ISBN 978-963-226-653-4 2018

Előadások poszterek:

Plótár V, Fülöp M, Schmidt E, Liszkay G: Klippel-Trenaunay-Weber szindróma talaján kialakult angiosarcoma. Magyar Onkológusok Társaságának Kongresszusa, Budapest, 2009, esetbemutatás

Liszkay G, Csuka O, Plótár V, Mátrai Z, Tóth L, Borbola K, Schmidt E, Fejős Zs, Balatoni T, Ottó Sz, Kásler M: Sentinel nyirokcsomó biopszia és hematogén markerek melanoma malignumban. Követéses vizsgálat. Magyar Onkológusok Társaságának Kongresszusa, Budapest, 2009, előadás

Plótár V: A melanocytás daganatok diagnosztikus szempontjai. Arányi Lajos Tudományos Napok, Komarno, 2009, előadás

Liszkay G, Mátrai Z, Sávolt Á, Sinkovics I, Orosz Zs, Plótár V, Köves I, Gilde K, Kásler M: Késleltetett sentinel nyirokcsomó biopszia melanoma malignumban. Magyar Dermatológiai Társaság Nagygyűlése, Budapest, 2009, előadás

Plótár V, Szakács O, Szentirmay Z: A malignus melanoma hisztopatológiai és molekuláris prognosztikus faktorai. Magyar Patológusok Társasága, éves kongresszus, Balatonfüred, 2007, előadás

Pecsenka L, Plótár V: Dermatofibromák esetén előforduló induktív elváltozások. Magyar Patológusok Társasága, éves kongresszus, Balatonfüred, 2007, poszter

Plótár V: Spitzoid tumorok diagnosztikája. DAKO Szimpózium, 2007, előadás

Plótár V: Trichilemmalis carcinoma melanocyta-kolonizációval. Országos metszetszeminárium, Budapest, 2007, esetbemutatás

Papp A, Plótár V, Gilde K, Liszkay G, Fejős Zs, Bánfalvi T, Borbola K: Desmoplasticus melanoma. Magyar Dermatológiai Társaság Nagygyűlése, Budapest, 2007, előadás

Liszkay G, Orosz Zs, Plótár V, Sinkovics I, Köves I, Gilde K, Fejős Zs, Bánfalvi T, Kásler M: Sentinel nyirokcsomó státusz és a primer tumor spontán regressziója melanoma malignumban. Magyar Dermatológiai Társaság Nagygyűlése, Budapest, 2007, előadás

Plótár V, Vereczkey I, Szőke J, Bánfalvi T: A bőr posztirradiációs vaszkuláris daganatszerű elváltozásainak és daganatainak szövettani differenciál diagnosztikája. Magyar Dermatológiai Társaság Nagygyűlése, Budapest, 2006, előadás

Borbola K, Liszkay G, Bánfalvi T, Plótár V, Góbor L, Gilde K, Kásler M: Sentinel nyirokcsomó status és a serum S-100 protein szint közötti korreláció melanoma malignumban. Magyar Dermatológiai Társaság Nagygyűlése, Budapest, 2006, poszter

Plótár V: Nem daganatos érelváltozások: Epitheloid angiomatosus nodulus. Magyar Patológusok Társasága, éves  kongresszus, Siófok, 2006, metszetszemináriumi esetbemutatás

Burián Zs, Plótár V: Ritkán előforduló, áttétet adó malignus bőrfüggelék tumorok . Magyar Patológusok Társasága, éves kongresszus, Siófok, 2006, poszter, 1. díj

Plótár V: Bőrfüggelék daganatok immunhisztokémiája. DAKO szimpózium, Budapest, 2005, előadás

Plótár V, Orosz Zs: Ritka szövettani megjelenésű benignus cutan fibrosus histiocytomák. Magyar Patológusok Társasága éves kongresszus, Pécs, 2005, poszter

Orosz Zs, Plótár V: Dermatofibrosarcoma protuberans: 80 eset klinikopatológiai és immunhisztokémiai elemzése. Magyar Patológusok Társasága éves kongresszus, Pécs, 2005, poszter

Burián Zs, Plótár V: Invazív laphámcarcinoma prominens eccrin differenciálódással. Magyar Patológusok Társasága, éves kongresszus, Pécs, 2005, poszter

Plótár V, Tóth E: Cutaneous true histiocytic lymphoma. Conference of the International Society of Dermatopathology, Lisbon, Portugal, 2004, poster

Plótár V: Melanocytás tumorok immunhisztokémiája. DAKO Szimpózium, Budapest, 2004, előadás

Plótár V: Mastocytás naevus. Magyar Patológusok Társasága, éves kongresszus, Budapest, 2003, metszetszemináriumi esetbemutatás

Plótár V: CD99 és bcl-2 jelentősége a daganatok differenciál diagnosztikájában. DAKO szimpózium, Budapest, 2003, előadás

Plótár V, Iványi A: Primary melanoma of the uterine cervix. Conference of the International Society of  Dermatopathology, Stresa, Italy, 2002, poster

Iványi A, Plótár V: Morphea profunda. Conference of the International Society of  Dermatopathology, Stresa, Italy, 2002, poster

Plótár V: Multiplex bőrtumorok xeroderma pigmentosumban. Fiatal Patológusok Fóruma, Budapest, 2000, előadás

Oktatás:

Plótár V: A bőr pigmentált daganatai. „Daganatok patomorfológiai diagnosztikája” – szakvizsga előkészítő tanfolyam patológus szakorvos jelöltek számára. Budapest, SE I. sz. Pathologiai Intézet, Budapest, 2006 óta   előadás és gyakorlati oktatás

Plótár V: A melanocytás daganatok szövettani diagnosztikája. PET-CT továbbképző tanfolyam, Országos Onkológiai Intézet, Budapest, 2009, 2016 előadás

Plótár V: A malignus melanoma szövettani diagnosztikája. „Onkodermatológia a gyakorlatban” továbbképző tanfolyam, Országos Onkológiai Intézet, Budapest, 2010, előadás

Plótár V: A bőrdaganatok patológiája. Szakvizsga előkészítő tanfolyam onkológus szakorvos jelöltek számára. Országos Onkológiai Intézet, Budapest, 2006-tól előadás

Plótár V: A névuszok szöveti jellemzői. „Korszerű onkodermatológia” továbbképző tanfolyam, Országos Onkológiai Intézet, Budapest, 2006, 2007, előadás