dr Pogány Péter

patológus

12 évet dolgoztam patológiai osztályon, közkórházban, mely regionális emlőcentrumként működött. Az emlőbetegségek és az emlőpatológia került szakmai érdeklődésem középpontjába. 10 éven keresztül aktív résztvevője voltam a kórházi Onkológiai Bizottságnak. A citopatológiát dr. Vass Lászlótól és dr. Járay Balázstól tanultam. Előző munkahelyemen a citopatológiai részleget vezettem. A 2008-as munkahelyváltás óta kiemelten foglalkozom gasztrointesztinális-, és bőrpatológiával.

Dr Pogány Péter

Bemutatkozás

„A citopatológiai vizsgálatokat nem gépek végzik, mint a laboratóriumi vizsgálatok jelentős részét: itt fontos szerepe van a páciensekkel történő személyes találkozásnak, illetve a citológiai minták előszűrő szakasszisztensek és orvosok által végzett kiértékelésének” – mondja Dr Pogány Péter, a Medserv Kft. patológus és citopatológus szakorvosa. A citopatológiai vizsgálatok nagy diagnosztikus pontosságúak, alkalmazásukkal majdnem minden esetben pontosan megállapítható, hogy daganatos vagy nem daganatos elváltozásról van-e szó illetve daganatos megbetegedések esetében a tumor biológiai viselkedése, jó-, vagy rosszindulatú volta is eldönthető.

„A legtöbben általában csodálkozva néznek rám, amikor elmondom, hogy patológusként dolgozom. Pedig ez egy igen érdekes és szerteágazó terület, ami ugyan eredetileg a boncolásból alakult ki, de ma már az egész tudományág messze túlmutat azon, hogy a halál utáni vizsgálattal próbáljunk fényt deríteni egy-egy betegségre. A tizenhetedik századtól, a mikroszkópok feltalálását követő évtizedekben vált lehetővé, hogy a sebészi beavatkozások során eltávolított szöveteket elemezve felállítható legyen a műtét utáni, ún. posztoperatív diagnózis. A patológia harmadik nagy területe – a boncoláson és a szövettani vizsgálatokon kívül – a citológia, amellyel én is sokat foglalkozom: itt nem szövetek, hanem sejtek mikroszkópos vizsgálatáról van szó, amely lehetővé teszi számos kórkép – beleértve a rosszindulatú daganatok jelentős részét is – műtét előtti, tehát preoperatív diagnózisának felállítását” – mondja saját tágabb szakterületéről dr. Pogány Péter.

„Kezdetben sebészi ambícióim voltak: eredetileg úgy terveztem, hogy fej-nyak sebészettel szeretnék foglalkozni, azonban nem sikerült ezen a területen állást találnom. Többen is azt javasolták, hogy próbáljak meg addig is patológusként elhelyezkedni, amíg sebészi állást találok. Mivel már az egyetemen is szimpatikus volt a patológia, mint tantárgy, így végül ezen a területen kezdtem dolgozni. Rövid idő alatt annyira megkedveltem ezt a munkát, hogy végleg ezen a területen maradtam. 2000-ben szereztem meg a patológiai szakvizsgát, amit 2002-ben a citopatológiai szakvizsga követett. Összesen 12 évet dolgoztam a Szent Imre Kórház Patológiai Osztályán, több éven át a citopatológiai részleg vezetőjeként. 2008 óta dolgozom a Nyírő Gyula Kórház patológiáján a Medserv Kft. munkatársaként: itt nemcsak aspirációs, hanem nőgyógyászati citológiával és szövettani vizsgálatokkal is egyaránt foglalkozom, utóbbi esetben főként a gyomor-bélrendszerből és a bőrből származó minták elemzésével.”

Miben különleges az ultrahangvezérelt aspirációs citológia?

„Olyan mintavételi módszerről van szó, amellyel nem a műtétet követően, hanem már ezt megelőzően diagnózishoz juthatunk. Az aspirációs citológiai vizsgálatot rendszerint valamilyen képalkotó vizsgálat – röntgen, ultrahang, CT vagy MRI – előzi meg, amellyel már fontos információkhoz juthatunk a diagnosztizálni kívánt elváltozással kapcsolatban. A vizsgálat maga is képalkotással van kiegészítve, ultrahangvezérelten történik, amelynek célja, hogy pontosan onnan vegyünk sejtmintát, ahol a kóros elváltozás található. Azt követően, hogy az ultrahanggal – egy radiológus szakorvos közreműködésével – meghatározásra került a mintavétel helye, egy vékony tűt vezetünk a vizsgálni kívánt területre, majd vákuum segítségével szippantjuk ki a sejteket. Kellő mennyiségű sejtet nyerve keneteket készítünk, melyek ezt követően a patológiai laboratóriumban kerülnek feldolgozásra. A kész citológiai keneteket mikroszkóppal vizsgálva az abban jelen lévő sejtek megjelenése, morfológiája alapján dönthető el, hogy pontosan mivel is állunk szemben, az elváltozás daganatos eredetű-e, ha igen, akkor jó- avagy rosszindulatú .” – hangsúlyozza a szakember.

„A diagnosztikus pontosság elsősorban a megfelelő szakmai jártasság függvénye, és ez az, amiben a Medserv élen jár: intézetünkben kizárólag több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező patológusok dolgoznak, akik a mintavétel folyamatában is részt vesznek: ez azért nagyon fontos, mert ilyenkor mi magunk is elbeszélgetünk a páciensekkel, és így sokkal több információhoz jutunk, mintha olyan mintából próbálnánk meg diagnózist felállítani, amit csak továbbküldtek hozzánk citológiai vizsgálatra. Abban az esetben, ha egy citopatológiai laboratórium máshonnan átküldött mintákkal dolgozik, az értékelhetetlen minták aránya akár a 20 százalékot is meghaladhatja. Ezzel szemben nálunk ez az arány nem éri el a 2 százalékot. A radiológusok, akikkel az aspirációs citológiai vizsgálatok során együttműködünk, szintén több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkeznek, ami garantálja a mintavétel helyének megfelelő pontossággal történő meghatározását.”

Melyek az aspirációs citológiai vizsgálatok fő előnyei?

„Öt fő dolgot biztosan ki tudok emelni. Az első, hogy a módszer nagyon egyszerű és gyors: a mintavétel mindössze néhány percet vesz igénybe, és ezen belül is tíz-tizenöt másodperc az az időtartam, amikor a tű benne van a páciensben. A citológiai minta kiértékelése sem vesz igénybe túl sok időt, az esetek mintegy 90 százalékában a lelet általában 1-2 munkanap alatt elkészül. A második előny, hogy olcsó vizsgálatról szó, amelynek nincs komolyabb eszközigénye: a biopsziás pisztolyon és egy egyszer használatos fecskendőn és tűn, a fixáló sprén, valamint egy tárgylemezen kívül az ultrahangvezérlést biztosító gépnek kell rendelkezésre állnia, ez utóbbi azonban csak egyszeri beruházást igényel a vizsgálatot végző intézménytől. A kenetek feldolgozása természetesen csak a megfelelő laboratóriumi háttérrel lehetséges, ez azonban a legtöbb hazai patológiai laborban biztosított. A Medserv Kft. kiemelkedő teljesítményt nyújt ezen a területen, ugyanis évente mintegy 3500 aspirációs citológiai vizsgálat történik, melyek túlnyomó többségében a mintavételt is saját magunk végezzük. Az aspirációs citológiai vizsgálatok harmadik fő előnye, hogy a vizsgálat mindenki számára könnyen hozzáférhető, hiszen a megfelelő szakmai gyakorlattal szinte minden kórházban vagy rendelőintézetben könnyen kivitelezhető. Egyedül a szakorvoshiány jelenthet problémát, hiszen mind a patológia, mint a radiológia hiányszakmának tekinthető, a Medservnél azonban ez biztosított. A vizsgálatok negyedik előnye, hogy a beavatkozás egyáltalán nem megterhelő a páciens számára: nem jár komolyabb fájdalommal, mint egy vérvétel vagy egy injekció. Ötödikként a magas diagnosztikus pontosságot említeném. A vizsgálatot kérő orvos a citológiai lelet ismeretében dönt a beteg további vizsgálatairól illetve kezeléséről.”

Hogyan juthat el valaki az aspirációs citológiai vizsgálatra?

Az egyik gyakori eset, amikor a beteg saját magán vagy a kezelőorvos a páciens fizikális vizsgálata során kóros eltérést tapint. Ilyen esetekben első lépésben megfelelő képalkotó vizsgálat történik, majd ezt követően a kezelő orvos – ritkábban a beteg saját maga – kéri az aspirációs citológiai vizsgálatot. Vannak azonban nem tapintható – kisméretű vagy mélyen a belszervekben elhelyezkedő – elváltozások, melyeket valamilyen radiológiai vizsgálat fedez fel. Az ilyen esetek nagy részében szintén kivitelezhető az ultrahangvezérelt citológiai mintavétel, amit a radiológus vagy a beteg kezelőorvosa indikál.

Szakmai önéletrajz

Tanulmányok

Középiskola: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc 1986-1990

Egyetem: Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Budapest, 1990-1996

Diploma, tudományos fokozatok

Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar, Budapest 1996

Patológia szakvizsga 2000

Citopatológia szakvizsga 2002

Adjunktusi kinevezés 2005

Munkahely

Szt. Imre Kórház, Patológiai osztály, Budapest 1997- 2008

Medserv Kft., Nyírő Gyula Kórház, Patológia, Budapest 2008 –

Klinikai tapasztalat

12 évet dolgoztam patológiai osztályon, közkórházban, mely regionális emlőcentrumként működött. Az emlőbetegségek és az emlőpatológia került szakmai érdeklődésem középpontjába. 10 éven keresztül aktív résztvevője voltam a kórházi Onkológiai Bizottságnak.  A citopatológiát dr. Vass Lászlótól és dr. Járay Balázstól tanultam. Előző munkahelyemen a citopatológiai részleget vezettem.

A 2008-as munkahelyváltás óta kiemelten foglalkozom gastrointestinalis-, és bőrpatológiával.

Tanítási tapasztalat

2001-2008 között részt vettem a fővárosban zajló radiológus szakasszisztens képzésben.

2008-tól a Semmelweis Egyetem II. Sz. Patológiai Intézetében medikus csoportokat oktatok.