dr Szabó Huba

Szabó Huba Kolozsváron született, ott járta ki az orvosi egyetemet, és pályáját eleinte inkább klinikusi irányban képzelte el. Ám közvetlenül az egyetem elvégzése után Budapestre költözött, ahol radiológus nagynénje összeismertette őt Sápi Zoltán patológussal. „Nagynéném mondta, hogy szerinte a patológiáé a jövő; hogy most még nem annyira jó, de nagyon jó lesz – meséli mosolyogva. – Együtt dolgozott Zolival, és nagyon megkedvelte. Javasolta, hogy jöjjek el egyszer a János Kórházba, és találkozzam vele. Így is lett. Ez 2002-ben történt, amikor még Bodó Miklós professzor volt ott az osztályvezető. Akkoriban lasszóval sem tudtak patológust fogni sehol; én persze azt hittem, hogy nekem örülnek olyan nagyon. Mindenesetre Bodó professzor biztatott, hogy bárkit meg tudnak tanítani patológusnak, jöjjek csak, és nagy örömmel fogadtak. Amint megkaptam a diplomámat, segítettek, hogy bekerüljek – pedig akkor még nem voltam magyar állampolgár, és akkoriban ez macerásabb volt –, rugalmasak voltak, mindent akceptáltak. Aztán amint az állampolgársági és letelepedési ügyek lezajlottak, 2004-ben felvettek patológus rezidensnek. Kopper professzor vizsgáztatott a felvételin, és díjazta, hogy addigra már láttam mikroszkópot.”

Bár Huba eleinte kissé elveszettnek érezte magát, módja nyílott az összes patológiai munkafolyamattal – szövettani indítással, leletezéssel, boncolással – megismerkedni, és mivel a János Kórházban a mellkassebészeten kívül a szövettani anyagok szinte teljes spektruma, még az idegsebészet is terítékre került, széles műveltségi alapot szerzett az itt töltött évek alatt. S mivel akkoriban még a János kórházban rendezték a szakvizsga-előkészítő tanfolyamokat, már az elejétől fogva alkalma volt látogatni ezeket az előadásokat.

Aztán Bodó professzor 2007-es távozásával az osztály lényegében megszűnt, és ekkor Huba Strausz Tamással és Erős Mónikával együtt a Dél-Pesti Kórházba került. „Fiatal szakorvosként Mónika lett Dél-Pesten az osztályvezető, és remek lehetőséget adott nekünk arra, hogy tanuljunk. Mi indítottunk minden szövettant, és elkészítettük a leleteket is úgy, ahogy kell. Persze amíg nem szakvizsgáztunk, a leletek az ő nevével mentek ki, és valóban meg is nézett minden anyagot. Kényelmes volt, hogy tét nélkül dolgozhatunk, mert ott van ő, aki ellenőriz minket. Tőle megkaptuk az alapokat. Aki pedig abban segített, hogy az alapoktól néhány lépcsőt feljebb lépjek, az Pogány Péter volt. Ő csak bedolgozó patológusként járt Dél-Pestre, de heti kétszer bejött reggel, és tisztán baráti szívességből, idősebb és tapasztaltabb kollégaként segített nekünk az anyagokban. Őt darabszámra fizették, neki ezt nem lett volna muszáj, de szeret oktatni, és talán ő is élvezte.”

Huba 2009-ben szerezte meg a szakvizsgáját, amikor a dél-pesti osztályt Erős Mónika szülési szabadsága miatt átmenetileg Glasz Tibor irányította. „Kérdeztem Tibortól a szakvizsga másnapján, hogy milyen anyagokat adhatok ki mostantól egyedül, ő pedig azt mondta: szakorvos vagy, innentől hajrá! És valóban, addigra már készen álltam arra, hogy a Dél-Pesti Kórház anyagainak nagy részét önállóan leletezzem. Tibornak köszönhetem azt is, hogy részt vehettem abban a programban, amelyben a Semmelweis Egyetem és a svéd Karolinska Intézet szerződése nyomán patológusok jártak ki Stockholmba dolgozni. Én ebben egyetemen kívüliként különleges vendég voltam, mindenki más a II. Patológiáról került oda, és magamtól nem is éreztem volna akkora önbizalmat, hogy én itt jövök Dél-Pestről és majd a Karolinskán leletezem. De Tibor olyan volt, hogy felhívott egy szombat este és azt mondta: ne hülyéskedj, gyere, jó lesz! Most vesszük a repülőjegyet és megyünk. Így aztán én is jártam a Karolinskára 2012-től vagy öt éven át rendszeresen.”

A rendszeres stockholmi látogatásokon kívül Huba két ízben vállalt egyszeri, de hosszabb – alkalmanként fél-fél éves – külföldi megbízatást. A Roueni Egyetemmel volt kolozsvári évfolyamtársai révén került kapcsolatba, és 2009-ben még szakvizsga előtt álló tapasztalt rezidensként, 2010-ben pedig már patológus szakorvosként tartózkodott a normandiai centrumban. Itt máig kiható tudást szerzett arról, hogyan érdemes megközelíteni egy metszetet. „Dél-Pesten konzultációs mikroszkópunk sem volt. Úgy leleteztünk, hogy megnéztük az anyagot, leírtuk, aztán Mónika vagy Pogány Péter is megnézte, ők is mondtak valamit, aztán visszamentünk a mikroszkóphoz és megnéztük újra. Franciaországban viszont volt konzultációs mikroszkóp, és végre láttam, hogyan nézi a metszetet a tapasztaltabb kolléga. Ő mondta például nekem először, hogy ne térjünk át olyan gyorsan a nagyobb nagyításra. Az is ott történt velem először és utoljára, hogy hosszabb ideig egy dologgal – történetesen a gasztrointesztinális patológiával – tudtam foglalkozni. Egy közkórházi környezetben az ember nem válogathat így.”

A Dél-Pesti Kórházban töltött évek alatt Huba részt vett egy Németországból átvett és akkor újdonságnak számító uropatológiai módszer meghonosításában. „Tenke Péter urológus professzor hívott fel minket Lipcséből hazatérve azzal, hogy ott a teljes prosztataeltávolító onkológiai műtétek közben fagyasztott metszeteken ellenőrzik a sebészi felszínek tumormentességét, és hogy másnaptól mi is így fogjuk csinálni. Magyarországon azelőtt nem volt erre példa. Mi kialakítottunk erre egy saját módszert, sokat dolgoztunk rajta, mire megtanultuk a technikát. A művelet, amilyen alapossággal mi végeztük – a prosztatát az alapjánál, a csúcsánál és kétoldalt is vizsgáltuk – nagyon idő- és munkaigényes volt, két asszisztenst és egy orvost lefoglalt jó 40-45 percre.”

Dél-Pestről Huba Erős Mónikával együtt 2013-ban visszatért a János Kórházba, ahol az évi 6-7000 anyagot – némi segítségtől eltekintve – ők ketten leletezték. Sajnálattal tapasztalták, hogy az osztály a korábbi, 2007-es távozásuk óta csak tovább hanyatlott, és a szakszerű patológiai munka alapvető technikai feltételei sem voltak adottak. A leletek átfutási ideje gyakran a metszetek, a szövettani és immunhisztokémiai festések gyenge minősége miatt húzódott két-három hetesre. 2016-ban végül a kórház felismerte a helyzet tarthatatlanságát, de az osztály fejlesztésébe nem tudott beruházni, így az a döntés született, hogy a János Kórház teljes patológiai anyagát – az ott dolgozó szakemberekkel együtt – átveszi a Medserv. Huba külsős, besegítő munkatársként már a dél-pesti időkben, 2012-től dolgozott a Medservnek, ahol akkor még nagyon kevés anyag fordult meg. A János Kórház anyagának átvétele fordulópontot jelentett Huba számára és a cég életében egyaránt. „Ma is javarészt a János Kórház anyagát nézem, ugyanúgy, ahogy 2013 és 2016 között, csak összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között. Ha elindítok egy anyagot, másnap délután megkapom a metszetet, az még aznap le van írva, és az esetek többsége egy hét alatt kimegy. Egy patológusnak ez létszükséglet. Hogy nem kell magyarázkodnom, mint korábban, amikor jöttek a telefonok, hogy ezt meg azt sürgősen nézzem meg, én meg szabadkoztam, hogy kaptam ugyan róla egy metszetet, de nem látszott rajta semmi. Itt, ha valami nem működik elég jól vagy elég gyorsan, akkor veszünk egy új víztelenítő automatát, felveszünk még egy asszisztenst – megkeressük a megoldást.”

A János Kórházból érkező jelentős anyagmennyiség mellett Huba ma már a magánellátóknál egyre növekvő számban végzett nagyműtétek – emlő-, bél-, prosztataműtétek – mintáit is leletezi, de a szakmai viszonya továbbra is a korábbi János kórházi munkatársaival a szorosabb. „Ott Somorácz Áron kollégámmal mi ketten vagyunk a patológusok. Az én telefonszámom úgy van elmentve a klinikusoknak, hogy ’patológia’. Szeretem, hogy közvetlen kapcsolatom van a beküldő orvosokkal. Ha bármi kérdés van, engem hívnak, és ez jó.”